Bemutatjuk a magyar e-sport szakosztályokat: DVTK e-sport

A hazai sportszervezetek is felismerték az e-sport jelentőségét, ezért az utóbbi években lassan, de biztosan itthon is sorra indulnak az ezzel foglalkozó szakosztályok.
Bemutatjuk a DVTK esport szakosztályt

A Diósgyőri VTK még 2017-ben döntött úgy, hogy számukra fontos, a nemzetközileg egyre nagyobb népszerűségnek örvendő e-sport melletti kiállás. Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője akkor azt mondta, hogy innovatív sportklubként tekint magukra, ezért a hagyományos sportolási és versenylehetőségek mellett szeretnének elérni egy szélesebb kör tagjaihoz is, azzal hogy teret biztosítanak ennek az új iránynak.

A klub komolyan veszi az elektronikus sportot, úgy vélik, hogy ez nem pusztán szórakozás, bizonyos szinten már élsport, hiszen a versenyzőktől komoly szellemi álloképességetés felkészülést vár el. Telegdy Zoltán, a DVTK e-sport szakosztályának szakmai vezetője szerint nagy lehetőség a hazai játékosoknak, versenyzőknek, hogy egy ilyen klub teret és támogatást biztosít nekik.

Elsősorban a futball, kosárlabda, a jégkorong sportágakhoz kapcsolódó játékosokat vesznek egyesületi keretbe, de az elmúlt években folyamatosan bővítik a kiválasztott játékokkal a lehetőségeket.

Kapcsolódó cikkek

Bemutatjuk az MTK esport szakosztályát

Bemutatjuk a magyar e-sport szakosztályokat: MTK e-sport

Az e-sport a hazai sportszervezetek körében is egyre népszerűbb. Sorra vesszük a hazai szakosztályokat.

Bemutatjuk az FTC esport szakosztályt

Bemutatjuk a magyar e-sport szakosztályokat: FTC e-sport

Az e-sport a hazai sportszervezetek körében is egyre népszerűbb. Sorra vesszük a hazai szakosztályokat.

Bemutatjuk a DEAC esport szakosztályt

Bemutatjuk a magyar e-sport szakosztályokat: DEAC e-sport

Az e-sport a hazai sportszervezetek körében is egyre népszerűbb. Sorra vesszük a hazai szakosztályokat.